Lami István népművelő, a hazai szlovák kultúra szolgálatában

A szakmát kitűnő magyar folkloristák mellett tanulta, így pl. Manga János, Görnyei Sándor, Andrásfalvy Bertalan, Martin György mellett.

1960: A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségében népművelői ambícióit gazdagon kamatoztatta.
Biztatására sorra megalakultak a szlovák hagyományőrző együttesek és népdalkörök.

1972: A magyar mozgalom mintájára megszervezi a szlovák népdalkörök népszerű „Vyletel vták” minősítő seregszemléjét.
Alapítója volt a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége berkeiben működő Irodalmi szekciónak. Az elsők között volt, akik irodalmi művüket szlovák nyelven  jelentették meg.

Kitüntetések:

1994: A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány Nívódíja

1998: A Magyarországi Szlovákok Szövetsége „Za slovenskú národnosť” (Szlovák
nemzetiségért) díja

2004:  Életfa-díj a népművészet megőrzésében és átörökítésében végzett kiemelkedő munkájáért

2005:  Az Országos Szlovák Önkormányzat „ Za našu národnost’” (Nemzetiségünkért) díja

2005: A Magyar Művelődési Intézet Pro Cultura Minoritatum Hungariae közművelődési díja

Lami István, a táncos

1929: „Az első táncos élményem négy eves koromban volt. A nagybátyám, édesanyám fivére, nősült és a lakodalomban táncoltak. A terem közepén elkezdett táncolni a falu libapásztora, Varga. Ő szlovák ember volt.A táncával egy életre elvarázsolt. Elkezdtem őt utánozni…”

1940: Népfőiskolai évek: színjátszás, néptánc, hagyományápolás keltette fel az érdeklődését.

1941: Kultúrtitkárképző tanfolyam Szatmárnémetiben. Ekkor köt életre szóló barátságot a később néptánc-esztétává vált Vásárhelyi Lászlóval.

1943: Megszervezte, majd vezetője lett a püspökhatvani néptánccsoportnak.

1946: A magyar néptáncos mozgalom jeles alakja volt. A NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) aktív táncosává vált.

1948: Egyenesen az eke mellől kerültem a néphadsereg együttesébe.” Alapító tagja volt a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének. Az öt esztendei hivatásos pályafutás alatt két évig szólistaként táncolt.
A Népművelési Intézet munkatársaként a népi együttesek irányító szakembere, országos néptáncfesztiválok szervezője lett. Tánccsoportnál oktatott és koreográfiákat készített, gyermekjátékok oktatására irányuló módszertani kiadványokat írt. Táncpedagógusok és koreográfusok serege nőtt fel és művelődött a gyermekegyüttesek számára készített Cicelle című koreográfiáján.
Mesterei között említette Muharay Elemért, Molnár Istvánt és Lugosi Emmát.

2013: Az Országos Szlovák Önkormányzat Közgyűlése Lami István-díjat alapított.

Lami István, a néprajzkutató

1942: Néptáncokat és dalokat kezdett gyűjteni, lejegyezni.

1972:  A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségében létrehozta a Honismereti és Néprajzi Szekciót és titkáraként tevékenykedett.
Manga János, Martin György és Andrásfalvy Bertalan mellett kitanulta a hagyomány-gyűjtés mesterségét.
A néprajzi gyűjtőtáborok szervezésével elindította a csoportos terepmunkát a magyarországi szlovákok tradicionális kultúrájának kutatása terén. Neves szlovákiai folklórkutatókkal működött együtt, így pl. Oskar Elschekkel, Kliment Ondrejkaval és Stanislav Dúžekkel.

A Magyar Néprajzi Társaság megbízásából „A magyarországi szlovákok néprajza” c. sorozat több számát szerkesztette.
Kiemelkedő néprajzkutató volt. A hazai szlovákok szokásait és népköltészetét több gyűjteményben publikálta. Széleskörű kutatómunkájának jelentősége abban nyilvánult meg, hogy a gyűjtést kiterjesztette Magyarország összes szlovák nyelvszigetére, mellyel megalapozta a nyelvszigetek kultúrájának összehasonlító vizsgálatát.
„A pilisi mesék, melyeket Jánszki Marisa mesélt, nőttek leginkább a szívemhez (Papuček, Gregor (Red.): Drotár podrotuje slniečko), és a szlovák balladák és mesék magyar nyelvű fordítása.“ 2000-ben Pilisszentkeresztért Emlékérmet vehetett át.

Kiadványok:

1981: Slovenské ľudové balady v Maďarsku

1982: Rozprávky spod Pilíša

1983: Ľudové rozprávky Slovákov v Maďarsku

1984: Výročné zvyky a ľudové hry

1988: Keď si ja zaspievam – Zbierka slovenských ľudových piesní v Maďarsku

1993: Stratila som partu – Spomienky na tradičnú svadbu Slovákov v Maďarsku

1995: Dedinské príbehy – zbierka poviedok

1997: Fejezetek Püspökhatvan múltjából

1999: Drotár podrotuje slnečko: Ľudové rozprávky spod Pilíša v podaní tetky Mariši Jánskej

2001: Erdő, erdő, sötét erdő – Magyarországi szlovák népballadák és szokásdalok

2002: Varázshegedű – Magyarországi szlovák népmesék, mondák, legendák

2003: Olvasás holdfénynél – Falusi történetek, önvallomások

2007: Čítanie pri mesiaci –  Spomienky, Oneskorené meditácie
Portrét Štefana Lamiho (dokumentárny film)

1996: Falusi mesék – Lami István portréja, dokumentumfilm (Réžia/Rendező: Király Katalin)